„A világ az én visszatükröződésem” – ez az Avatar mesterek egyik alaptanítása. Sokáig a küszködtem kimondásával és nem jutottam el odáig, hogy megértsem és integráljam mindazt, amit jelent. Eleinte azt gondoltam, hogy csupán annyit jelent, hogy a másokban látott ellenszenves tulajdonságok bennem is meg vannak, ami másban bosszant, azt magamban nem akarom észrevenni. Ha valóban „csak” ennyit jelentene, akkor sem lennék persze jobb helyzetben. Küzdeni az egómmal és észrevenni, sőt elfogadni önmagamban azt, aminek ennyire ellenállok, már önmagában nagy kihívás. Az Avatarban van néhány egymásra épülő gyakorlatsorozat, melyek a végére igen csak „bekeményítenek” és arra kényszerítenek, hogy a másokban utált tulajdonságokat önmagam identitásaként éljem meg, majd építsem le. Megélve az identitás vágyott és ellenállt oldalát, egyidejűleg. Néhány óra alatt eljuttat egy olyan szintre, amikor minden aspektust integrálva, a teljes tulajdonság felé, elfogadást és szeretetet vagyok képes megélni, anélkül, hogy „akarnám”. Tisztán képes vagyok érezni önmagam azon darabját, melynek addig ellenálltam, és a kint tapasztalt negatívumok, ellenállások eltűnnek. Eleinte persze azt hittem, hogy az eddig idegesítő emberek változtak meg, de rá kellett jönnöm, hogy pusztán képessé váltam az adott vélemény, címke mögé látni és nem az előítéleteimet, hanem a címke mögött meghúzódó embert látni, tisztelni, méltányolni és szeretni. Érdekes tapasztalás.

De valljuk meg, a visszatükröződés bizony nem „csak” ennyit jelent (furcsa ez a „csak” a fentiek után…). Mélyebben átérezve a mondatot, nem csak az emberek, nem csak az érzések, hanem maga a világ a visszatükröződésem. Minden. Minden, ami létezik és tapasztalható, események, hangulatok, érzések, kapcsolatok, mondatok és tettek, mind-mind az én visszatükröződésem: annak, ami bennem van, a belső lényem, gondolkodásom, érzelmeim és hiteim kisugárzása és megtestesülése a fizikai univerzumban. Oké, oké, ezt tudtuk korábban is, vagyis már hallottuk.

„Ahogy bent, úgy kint, ahogy fent, úgy lent”.

Vagyis, ha jól vagyok, akkor kint is minden szuper. De belegondoltál már ebbe mélyebben? Ez a törvény, valójában az univerzum áramlásának egyetlen törvénye, egyszerű, de mégis ijesztően mély igazságot jelent: semmi sincs kívülem, semmi sem külön élő, minden egy velem. Az egység törvénye. Ami körülöttem történik, belőlem való, legbelső félelmeim, vágyaim, reményeim és hiteim manifesztálódása az, amit tapasztalok. A tudatalattim és tudatom világa alakítja a külvilágot.

Az emberi kapcsolatok valójában tükrök Az önismerethez nincs bevált recept. Lehet pszichológushoz vagy lélekbúvárhoz fordulni, hogy megtudjunk valamit önmagunkról, de az még nem önismeret. Az önismeret akkor valósul meg, amikor megismerjük magunkat valamilyen kapcsolatban, amely minden pillanatban megmutatja kik vagyunk. Az emberi kapcsolatok valójában tükrök, amelyekben valóságos énünket látjuk. Az emberek viszont képtelen úgy tekinteni kapcsolataira, hogy azokban magát vizsgálja, mivel azonnal elutasítja, vagy megindokolja, amit lát. Ítélkezünk, értékelünk, összehasonlítunk, tagadunk vagy elfogadunk, de sohasem figyeljük meg, hogy ténylegesen mi történik. A lényeg - amely a látható világ mögötti Valóság - láthatatlan marad. Sok ember számára ez tűnik a legnehezebben, pedig kizárólag ez lehet az önismeret kezdete. Ha valaki képes önmagát úgy látni, ahogy társkapcsolatainak eme különleges, torzításoktól mentes tükre mutatja, ha valaki bele tud nézni ebbe a tükörbe teljes figyelemmel, és valóban látja azt, amit mutat, tudatosítja elutasítás, bírálat vagy értékelés nélkül - és ezt őszinte érdeklődéssel teszi -, rájön, hogy az elme képes megszabadítani magát minden kötöttségtől. Csak így lehet az elme olyan szabad, hogy felfedezhesse azt, ami a gondolatok mögött van. Végső soron lehet az elme bármilyen - tanult vagy tanulatlan, tudatos vagy tudattalan, korlátozott vagy feltételekhez kötött -, és akármilyen messze toljuk ki a határait, az még mindig a gondolatok területén marad. A szabadság viszont valami egészen más. (Jiddu Krishnamurti, indiai filozófus)

A felelősségem nem csupán a szeparálódás feladásában, hanem annak felvállalásában is van, hogy mindennel Egy vagyok, tehát valóban mindenért felelős vagyok. Hiszen testem – mint a tudatom egyik teremtménye – bármely betegséget legyőzhet, ha bent rendet teszek. Felelősséget kell vállaljak a gondolataimért, szavaimért és a fizikai világra gyakorolt hatásaimért. Teljes felelősséggel kell látnom, hogy egy-egy véleményem, címkém, gondolatom mit okoz. Ha egy-egy emberről gondolok valamit, akkor a tudatom minden alkalommal arra kényszeríti őt, hogy eleget tegyen a valóságomnak. Így persze a tudatom bebizonyítja: nekem mindig igazam van.

Mint Avatar mester pedig a belső renddel és az egység elfogadásával válok képessé rá, hogy érezzem a tanulót, aki egy velem, és akinek problémái, az én mostani vagy korábban már lerakott felvállalt, vagy elnyomott problémáim is. Minden alkalommal, amikor egy tanulóval dolgozom, tükrök százait kapom. Minden szava az én félelmeimet tükrözik, útja az én utam, hitei pedig az én hiteim. És ahogy én tisztulok meg ezektől a hitektől, teszem le a félelmeket, úgy kezd el ő száguldani a saját útján. Ezt hívjuk csodálatos ébredéseknek az Avatáron.

Valójában a mester ébredésének egy-egy lépese teljes összhangban van a tanuló fejlődésével, hiszen együtt tanuljuk önmagunkat és az életet. És amikor megkérdezik, hogy mitől lesz valaki „jó” Avatar mester? Hát talán ettől. Hogy már érzi, hogy a világ az ő visszatükröződése, egy a tanulóval és hálás érte, hogy integrálhatja ezt a részét is.

„Érezd a megértést és látni fogod a világot.”

vissza a többi cikkhez

Elküldöm e-mailben barátomnak!