Perspektíva: Feltételezem, a kérdés, amit legtöbben feltesznek neked, hogy mi az Avatar. Tehát, mi az Avatar?
Harry: Az Avatar témája minden valóság, amely létezik, amely volt vagy lesz. Tudom, hogy ez így nem tűnik valami pontos leírásnak, mégis ez a legigazabb meghatározás, amit csak adhatok. Az Avatar a teremtéssel foglalkozik, amit én úgy definiálok, mint: bármi létrehozása, ami meghatározható vagy körvonalazható a térben, időben vagy a tudatban. Ez tehát érvényes az univerzumra és mindenre, ami benne van.
Mivel a legtöbben nem igazán állnak készen arra, hogy ebből a mindent-magábaölelő szemszögből viszonyuljanak a dolgokhoz, az Avatar kapcsán először inkább a hitekről szoktam beszélni. Az emberek általában ösztönösen ráéreznek arra, hogy amiben hisznek, annak következménye van az életükben. A létezés alapvető dilemmája, hogy mit is higgyünk. Ez az a filozófiai szakadék, amellyel mindenki szembesül. Ennek a szakadéknak "nem tudom" a neve. Nem tudni pedig veszélyesnek tűnik. Ezért a szakadék szélén ott találjuk a hit-árusok boltjait. Ezek között vannak, amelyek bőséges választékot kínálnak, és megvásárolható hiteiket a történelem szentesítette. Más boltok pedig inkább azokra a Volkswagen buszokra hasonlítanak, amelyeket különböző kultuszok hívei vezetnek. Szinte mindenki árul valamilyen hit-programot és egy csak odaútra szóló jegyet a "nem-tudomszakadék" túloldalán található igazság földjére. A szakadék felett ezrével állnak a rozoga hit-hidak, amelyek mindegyike egy kissé különböző tapasztalathoz vezet.
Az Avatar annyiban más, hogy a hit-program üres, a híd sziklaszilárd, a jegy pedig menettérti.
Perspektíva: Ez azt sugallja, mintha kivinnénk egy hitet tesztvezetésre.
Harry: Így van, és nem okoz nehézséget a visszatérés. Az emberek nagyjából azt tapasztalják, amit hisznek – még akkor is, ha néha nem hiszik, hogy bizonyos dolgokat hinnének. Időnként nem könnyű megkülönböztetni, hogy mit hisz valaki, és mi az, amit csak úgy hisz, hogy hisz. A kettő nem mindig egyezik.
Perspektíva: Azt mondod, nem mindig tudjuk, mit hiszünk, vagy hogy nem mindig tapasztaljuk meg, amit csak úgy hiszünk, hogy hiszünk?
Harry: Így igaz. Épp ezért nem működik mindig a pozitív gondolkodás. Lehet, hogy körberagasztottad a ház összes tükrét azzal a felirattal, hogy "boldogan vagyok önmagam", és minden étkezés előtt fél óráig ezt skandáltad, mégsem tapasztaltad még meg valóságként. Az ok, ami miatt nem vitt át ez a hit a "nem-tudom-szakadékon" az, hogy már korábban átjutottál a túloldalra, és ezért épp valami mást tapasztalsz. Lehet, hogy azzal a jeggyel mentél át, hogy "semmi nem tesz engem igazán boldoggá". És akkor ez az igazi hit, amely minden pozitív megerősítés mögött ott húzódik, és lehet, hogy ez motiválja még a pozitív megerősítéseket is.
Perspektíva: Tehát akkor hogyan tudom felfedezni, hogy igazából mit is hiszek? Hogy milyen jegyet vásároltam a hit-bazárban?
Harry: A legkönnyebb mód, ha visszafelé haladunk attól, amit tapasztalsz. Ha boldogtalanságot tapasztalsz, eléggé biztos lehetsz abban, hogy a hit-ugrásod a szakadék felett egy olyan hit hátán történt, ami a boldogtalanságodat biztosítja.
Amikor megtalálod az igazi hitedet, használhatod az Avatar technikákat arra, hogy azt megváltoztasd. Amikor ezt teszed, megváltozik az is, amit tapasztalsz. Mindaddig, amíg az igazi hitet nem találod meg, csak azt elfedve ráhúzol egy másik hitet. Így pedig csupán felszínesen tudsz hatni arra, amit tapasztalsz.
Perspektíva: Igen, sok embert láttam, akik egy tanfolyam elvégzése vagy valamilyen módszer megismerése után egy új "hit-kabátot" borítanak az életükre, ami viszont nem hat túl sokáig arra, ahogyan éreznek. Erről egy másik kérdés jut eszembe: Mi a különbség egy hit és az igazság között?
Harry: Néha a határ a hit és az igazság között kissé elmosódó, különösen, amikor olyan minőségekkel foglalkozunk, amelyek nem kizárólag fizikai jellegűek.
A közösen tapasztalt eseményekre vonatkozóan általában kialakul valamilyen megegyezés. Például, kidől egy fa. Ezt a tényt nem kérdőjelezi meg senki. A fa állt, és most ledőlt. Meg tudjuk mérni, hová esett, milyen erős volt a törzse, hány éves volt, stb. Ezekről nem kell senkinek semmit hinnie. Oda tudsz menni és bele tudsz rúgni a fába. A fa kidőlt – ez egyfajta igazság.
De ha megkérdezed, hogy miért dőlt ki a fa, akkor már szembesülünk azzal a kérdéssel, hogy mit is higgyünk erről.
Mert öreg volt és belül már rothadt. A szél kicsavarta. Ez egy isteni beavatkozás volt. Ez egy jel volt. Ez a fajta fa mindig kidől. Arra járt egy rosszakaratú szellem. A levegőszennyezés okozta. Az ózonpajzs elvékonyodása miatt történt. Egy földalatti rengés volt az ok. Ezek mind hitek. Természetesen, amint hiszel az egyikben, bizonyítékot is fogsz rá találni. "A szél 60 km/óra sebességgel fújt, akkora nyomást okozva ezzel, ami meghaladta a fa erejét."
Akkor viszont jön valaki, és azt mondja: "Igen, persze, és miért nem dőlt ki minden fa? És miért érte el a szél a 60 km/óra sebességet?" "Napkitörések okozták az atmoszférikus nyomáskülönbséget az óceán és a szárazföld között." Te pedig megkérdezed: "Rendben, és ez miért történt?" Ha netalán egy picit perverz kedvedben vagy, és tovább erőlteted a dolgot, hogy választ találj a legalapvetőbb miértre, végül mindenképpen eljutsz a mi nem-tudom-szakadékunkhoz.
Ennél a "nem tudom"-nál kezdődött az egész hit-láncolat azzal kapcsolatban, hogy miért dőlt ki a fa. Mindaddig, amíg sikerül olyan hosszú láncolatot létrehoznunk, hogy senki nem szalad neki a szakadéknak, addig "tudományos" választ tudunk adni arra, hogy miért dőlnek ki a fák.
Perspektíva: Tehát miért is dőlt ki a fa?
Harry: Őszintén? Nem tudom. De tudod, nem tudni veszélyes. Félelmet kelt. A félelem motiválja a talán-magyarázatokat. Úgyhogy mondjuk azt, hogy én löktem meg a fát, azért, hogy megvilágítsam a mondandómat. Szándékosan tettem.
Perspektíva: És mi volt a mondandód?
Harry: Az, hogy egyetlen ilyen esemény körül, mint hogy kidől egy fa, egy egész hitekáltal- létrehozott valóság képes kialakulni – szelekkel, stressz-faktorokkal, napkitörésekkel, stb. És amikor elegendő számú ember fogadja el ezeket a hiteket, akkor majd jön valaki, aki elkezd fakidőlésgátló-bilincset árulni.
Természetesen, pontosan ugyanennyire hihető alternatív magyarázatok is léteznek, például, amelyek a föld nedvességtartalmára és a gyökér-rothadásra épülnek.
Az érdekes dolog az, hogy azok az emberek, akik a föld-nedvesség/gyökér-rothadás valóságot tapasztalják, esetleg világosan látják, hogy a "szél és stresszfaktoremberek" valósága egy hitrendszer. A saját valóságukra vonatkozóan viszont már nem mindig ilyen széleslátókörűek.
Mélyen bennünk ott lakik az a szomorú kis emberke, aki tisztán látja, hogy mindenki más valósága hiteken alapul, viszont őt magát csapdába ejtette saját hite az igazságról. A szakadék széléről próbál visszahátrálni, ezért olyan gyorsan keresi a megfelelő magyarázatot, ahogy csak tudja. Amikor viszont megengedi magának, hogy saját hiteit is csupán hiteknek lássa, akkor valódi bölcsességet fog felfedezni.
Perspektíva: Világos a hasonlat. A következő kérdésem akkor talán az, hogy miért is akarnám – a te szavaddal élve – leépíteni, megsemmisíteni a hiteimet?
Harry: Nem kell, hogy ezt tegyed. Az Avatar szándéka nem az, hogy lerombolja a valóságodat vagy megváltoztassa, amit hiszel. Az Avatar csupán rávezet, hogy lásd a kapcsolatot hiteid és tapasztalataid között. Az Avatar egyik üzenete, hogy az emberek forrásként alakíthatják saját valóságukat. Persze lehet, hogy egy bizonyos valósággal való összekapcsolódásukat már nem akarják fenntartani és továbblépnek egy másikra. Ritkán fordul elő – ha egyáltalán előfordul -, hogy olyan valóságba vagyunk "bezárva", amelyet nem tudunk megváltoztatni egyszerűen azáltal, hogy úgy döntünk, megváltoztatjuk a hiteinket.
Perspektíva: Tehát az Avatar az egyénre bízza a döntést, hogy akar-e változni vagy nem?
Harry: Teljes mértékben. Az egyetlen ok, ami miatt azt választjuk, hogy változzunk, az, hogy amint egyre több tapasztalatot szerzünk, felébred bennünk a vágy, hogy tapasztalati valóságunk jobban tükrözze új bölcsességünket.
Nem kell, hogy minden egyes feladatot megoldj egy aritmetika könyvben, mielőtt továbbmennél az algebrára. Elérkezel egy ponthoz, ahol megérted a lényeget. Ezek és ezek a számok és műveletek ezekhez az eredményekhez vezetnek. Értem! Itt az idő, hogy továbblépjünk.
Perspektíva: És az aritmetika egy hitrendszer?
Harry: Igen. Akárcsak az algebra, és minden valóság, amelyre kívülről ránézünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne merülhetnél bele egy bizonyos valóságba és ne tanulhatnád meg az alap-hiteket, hogy aztán szíved örömére játsszál abban a valóságban.
Csak azért ne ragadj le annyira, hogy életed hátralévő részében már semmi mással nem foglalkozol, mint aritmetikai feladványok megoldásával.
Perspektíva: Erről a cirkuszi póniló jut eszembe, aki egyetlen mutatványt ismételget egész életében.
Harry: Pontosan! Az Avatar használatának célja, hogy az életünk ne váljon olyanná, mint az egyetlen-mutatványos pónié.
Perspektíva: Azt hiszem, ezzel a gondolattal mindannyian tudunk azonosulni, miszerint eljön az a pont, amikor életünk bizonyos problémáin és eseményein keresztül megtanultuk, amit tudnunk kell, és itt az idő, hogy továbblépjünk. De miért éppen az Avatarral?
Harry: Arra kérsz, hogy alkossak egy hitrendszert? Rendben. Higgyük azt, hogy egy valóság megteremtése és annak megtapasztalása csak egy az életben rejlő rengeteg lehetőség közül. És higgyük azt, hogy amikor végére jutunk annak, hogy ezeket a valóságokat felfedezzük, akkor új lehetőségekre ébredünk.
Perspektíva: Ez úgy hangzik számomra, mint egy igazság.
Harry: Jó. Akkor hagyjuk, hogy igazságként szolgáljon mindaddig, amíg elégedetten azt nem nyugtázzuk, hogy megtanultuk, amit meg kellett tanulnunk, és készen állunk, hogy továbblépjünk. Amikor erre a pontra jutunk, az Avatar újra felbukkan.
Perspektíva: Érdekes. Mintha ezzel azt is mondanád, hogy az Avatar azért jelent meg ebben az időben, mert sokan közülünk készen állunk, hogy továbblépjünk?
Harry: Igen. Úgy gondolom, sok ember áll készen arra, hogy felelősséget vállaljon mind a saját maga, mind a civilizációnk szándék szerint történő evolúciója iránt. Ahogy az élet fejlődik, egyre inkább magábaöleli, integrálja a formákat, és a hitek egyre kevésbé meghatározottakká válnak. Az ellenkező irány, amikor az életformák egyre különállóbbakká válnak és a hitek egyre szilárdabbá és körülhatároltabbakká, a pusztulás. Az evolúció és a pusztulás két ellentétes irány, ne keverjük őket össze.
Perspektíva: Valami más eszembe jutott, miközben beszélgettünk, ami talán csak egy hit. Vagyis, persze, hogy egy hit. Hogy lehet így tovább beszélgetni? Hisz minden hit, nem igaz? Ez most esett le nekem!
Harry: Nincs ezzel semmi gond. Szórakoztassuk egymást, és higgyük azt, hogy az igazságot fedezzük fel.
Perspektíva: Rendben, hajlandó vagyok ezt elhinni – szándékosan ezt fogom hinni! Ó, most értettem meg a könyved címét! (Living Deliberately: "Szándékosan élni". A könyv magyarul "A tudat felszabadítása" címen jelent meg. A fordító megj.) Szóval, hol is tartottam? Igen, az jutott eszembe, hogy azok a hitek, amiket testi érzetek erősítenek meg, szilárdabbnak és valósabbnak tűnnek, de aztán mintha a bizonyosságuk elhalványulna, amint az "érzet-buborék" szélét megközelítik. Igaz ez? Lehet, hogy saját valóságunk "buborékját", határait feszegetjük?
Harry: Ez a valóságnak egy jó megközelítése. Ismered a régi mesét a farmerről, aki befőttesüvegbe tesz egy növekvő sütőtököt. Ahogy nő a sütőtök, egyszer csak kitölti az üveget és már nem tud tovább nőni. A befőttesüveg a "hit-korlátja" annak, hogy mit tudunk megtapasztalni. Aztán amikor az üveg eltörik, a valóságunk kitágul.
Perspektíva: Oké, de ez egy újabb kérdést vet fel. Ha a valóságunk folyamatosan növekszik, hogy tudunk valaha is kívül kerülni rajta, hogy új valóságot hozzunk létre? Hogyan jutunk vissza a szakadék túloldaláról? Nem csak hozzáadunk a valóságunkhoz és csak módosítunk rajta minden egyes alkalommal, amikor eltörjük a hit-befőttesüveget?
Harry: Igazad van. Amikor elérjük egy valóság-buborék szélét, ezzel nem érkezünk el annak a valóságnak a kijáratához. Belülről minden valóság végtelennek tűnik, minden hit igazságnak tűnik. A retúrjegyet ezen a végtelen hittől-valóságba utazáson pontosan ott találod, ahol éppen vagy, és akkor váltod meg, amikor a teremtmény forrásaként teljes mértékben önmagadat tapasztalod meg. Nem önmagad hibáztatásáról beszélek. Erőről és képességről beszélek. A hittől-valóságig út forrásaként a "teremtményt" be és ki tudod kapcsolni. Amikor bekapcsolod, az végtelen. Amikor kikapcsolod, megszabadulsz és "megvilágosodsz". A gondolkodás, találgatás és a hit mind egy valóságon belüli felfedezést szolgáló eszközök, amelyek nem fogják kikapcsolni az adott valóságot. Csak a hittőlvalóságig teremtmény teljes megtapasztalása képes azt kikapcsolni.
Perspektíva: Tényleg lehetséges egy valóságot teljes mértékben megtapasztalni?
Harry: Lehetséges, de ehhez szükséges, hogy ezt a képességet megértsük és fejleszszük. Sokan összekeverik a megtapasztalást a megmagyarázással. Vannak, akik a megtapasztalást a gondolkodással vagy az emlékezéssel tévesztik össze, és ahelyett, hogy tapasztalnának, mindent kategorizálnak. Vannak, akik az "elhivéssel" vagy elképzeléssel keverik össze a tapasztalást, vannak, akik a szenvedéssel – a megtapasztalás egy nagyon gyakran félreértett fogalom.
Perspektíva: Te hogy magyaráznád el a megtapasztalást?
Harry: Tulajdonképpen ez egy sokkal alapvetőbb jelenség, mint amit a nyelv vagy a megértés meg tud ragadni. Több köze van a jelenléthez és az érzéshez, mint az intellektuális megértéshez.

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, akkor érdemes belenézned a Hitek Minitanfolyam anyagába.

vissza a többi cikkhez

Elküldöm e-mailben barátomnak!