Amikor először hallottam róla, hogy a változásról kell írnom, arra gondoltam, hogy ez lesz a leggyorsabban megírt cikkem. Előkaptam a régi jegyzeteimet, csináltam egy teát és leültem a cicám mellé a kanapéra. Gondoltam átolvasom, amit már összeírtam, sárga kihúzóval megjelölöm a lényeget, majd a gépemen formába öntöm és kész is, küldhetem a szerkesztőnek. Mi sem egyszerűbb.
Cicám halk dorombolása elvitt az évekkel ezelőtti önmagamhoz – a lányhoz, aki rettegett az ismeretlentől, és aki tudta, hogy mindig és mindenben igaza van. Lelkesen védte véleményét, hangos vitákat és fájdalmas játszmákat folytatott a jelen megélése és a tapasztalás helyett, és a „nézőpont” fogalmát egy, a spirituálisok által kitalált gyengeségnek címkézte. Emlékszem, amikor először omlott össze ez az álságos és szomorú világ – a munka, a szerelem, a kapcsolatok és az anyagi helyzetem, szinte egyetlen hónap alatt – és én kénytelen voltam észrevenni, hogy egyedül állok, kívül mindenen, és kétségbeesve harcolok valamiért, amit nem is ismerek. Ez a „valami” én voltam – minden, aminek tudattalanul címkéztem önmagamat, identitásaim csapdájában vergődve próbáltam fogást találni a valóságomon, de csak zuhantam mélyre, az ismeretlenbe – ahol kénytelen voltam magamba nézni és elkezdeni a tapasztalást: önmagamról és a valóságom illúzióiról. Nem csoda hát, hogy régi jegyzeteim, a változásaim kezdeti szakaszából oly vehemensen utasítanak mindenkit az azonnali változásra. „Fogadjátok el végre, minden múlandó, minden, amit látsz, érzel és szeretsz. Elmúlik. Ez az illúzió világa. Engedjétek el a ragaszkodást és elengedhetitek a szenvedést!”.

Valójából nem tudom, hogy ki vagy és, hogy, hol tartasz éppen a változásban, de ahelyett, hogy a gépem előtt ülve megpróbálnám kitalálni, inkább megírom neked, hogy én hol tartok. A kezdetekben megértettem, hogy ne akarjak változtatni a világon, csupán önmagam véleményén, melyet a világról tartok. Megértettem, hogy a világom nem több mint, aminek látni akarom. De nem is kevesebb annál, így amit kivetítek rá az lesz a nézőpontom is. A tudatom mindig bebizonyítja, hogy igaza van. Éreztél már valaha bele abba az egyszerű kijelentésbe, hogy a nézőpont egy eredmény, és nem az ok? Lélegezd bele magad, lassan, nyugodtan. Érezd a végtelen igazságot: nem elég hát nézőpontot váltani akarattal, erőből, mert a nézőpont ugyanonnan fakad ahonnan a tapasztalásaink, a hiteinkből. Így a változás, mely a világot megforgatva új valóságot hozhat számunkra, megint csak önmagunkban gyökerezik: a hiteinkben. Elsősorban a saját magunkra, és a lehetőségeinkre vonatkozó hiteinkben. A változás és a köztünk álló legvalóságosabb korlát ugyanis mindaz, amiről nem hisszük el, hogy meg tudjuk csinálni, el tudjuk érni. Olyan ez, mintha lenne egy Életünk a színfalak mögött, amit elfelejtettünk megélni. Csendben várja, hogy mi, a rendezők behívjuk őt és elkezdhesse minden átható játékát a felfedezésről, a tapasztalásról, az egységről.

Én is, mint mindenki, bizonytalanul kezdtem a változást, valahogy úgy, ahogy a cicám felfedezte annak idején a lakásunk zugait. Minden egyes felismerésemnél rácsodálkoztam a világra, mintha először látnám. Elkezdtem megismerni és megszeretni mindazt, amit tapasztalok. Visszaigazolásra vágytam. Kíváncsian kérdezgettem a családomat, barátaimat, hogy tapasztalják-e a változást. Bizonytalanságomban bizonyítani akartam: már megtettem egy-két dolgot, tehát most már mindennek változnia kell. Egy nap azonban, arra lettem figyelmes, hogy kitűzött céljaim egy részét elértem, új barátokra tettem szert és a régiekkel szorosabbra, őszintébbre fűztem a kapcsolatomat. Rá kellett jönnöm, hogy a változás nem egy rémisztő és ismeretlen fogalom, hanem maga az élet. Minden pillanat új, így minden pillanatban változom. Csupán annyit kell tennem, hogy a jelenben vagyok, megfigyelem az érzéseimet, testem reakcióit, figyelek a mellettem élő emberekre és kapcsolódom velük. Életem minden pillanatában tanulok valamit önmagamról és mire tudatosítom a tanultakat, már képessé is váltam dönteni arról, hogy másképp akarom-e csinálni.
Lassan tanultam meg elfogadni önmagamat és a folyamataimat, de már tudom, hogy nincs két ember, akinél ugyanaz a folyamat működik, csupán összetalálkozások vannak, melynek során megosztjuk a jelen pillanatát, lehet, hogy csupán egyetlen életlecke és lehet, hogy életleckék sorozata erejéig. És ez a megosztás megéri a jelenben lenni. A jó hírem tehát, hogy nincs szükséged követelőző cikkekre és gurukra ahhoz, hogy változz, mert most is azt teszed. Szeresd magad, és engedd meg magadnak, hogy megéld a jelen pillanatot. Haladj az utadon könnyed lépésekben, keresd a tapasztalásokat nyújtó gyakorlatokat, hagyd hátra a szóleckéket, és légy jelen az életleckéidet megosztó embereknek. Engedd, hogy a változásaid rétegről, rétegre történjenek, ne akarj mindent ma.
Íme, egy egyszerű szólecke az Avatar anyagokból, talán segít elvezetni a mai életleckédhez:

Szeretettel,
a szabadakarat.com csapata

vissza a többi cikkhez

Elküldöm e-mailben barátomnak!