Emlékszem, amikor én végeztem az Avatar tanfolyamot. Csodálva és irigykedve néztem a mestereket. Azt azonnal éreztem, hogy nem klasszikus értelemben vett mesterekről van szó, nem afféle guruk, nem többek, vagy „megvilágosodottabbak”, mint én. Csupán látszott, hogy egyben vannak. Egyensúlyban. Amikor megborultam, mélyre zuhantam, ráláttam egy-két játékomra a tanfolyam során, el akartam bújni. Megszoktam. 30 évig ezt csináltam. Eljátszottam, hogy jó kislány vagyok, eljátszottam, hogy jó szándékú vagyok, nem irigykedem, nem bírálok. Közben dúltak bennem a bírálatok. Még a tanfolyamon is. Az idegesítő csaj a másik asztalnál, a béna pasi mellettem, miniszoknyás kiscsaj a terem másik felén…. Csak a mesterek nem váltottak ki bennem semmi rosszat. Csodálkoztam, hogy amikor minden féle, a szememből és az orromból egy időben távozó váladékok egybe folytak az arcomon, ők csupán szeretettel és hálával néztek rám. Nézték a kis szabotázsaimat, ahogy nem akarom látni, hogy mi mindent hozok magammal és hogyan gátolom saját céljaimat. Aztán a negyedik nap környékén minden megváltozott. Gellert kaptam, hajlandó voltam kiszállni a fejemből és végre érezni. Régi sebeim végre gyógyulni kezdtek, megszületett az elhatározás bennem: tudatosan akarok élni. Mindegy mit döntök, csak tudjam, én döntöttem úgy és nem a szüleimtől vagy a médiától felém áramló információk által elültetett hitek kötnek gúzsba. Először életemben tapasztaltam meg, hogy nincsenek határaim. Csodálatos érzés volt.
Fél évig integrálgattam, azt ami történt. Egyre több tudatos döntést hoztam, egyre több hitemet építettem le és választottam helyettük sajátokat. Nem afféle pozitív gondolkodás izét csináltam. Hanem valós céljaim voltak. Rá mertem nézni a rosszra és le tudtam építeni azáltal, hogy a gyökeréig visszavezettem. Már nem egy buborékból szemléltem a többi buborékot. Nem állítom, hogy mindig könnyű volt, hiszen az univerzum szépen küldte az üzeneteket, adta a feladatokat. Amikor körülbelül 7 hónappal az Avatar után ráláttam, hogy mi minden történt velem, mi mindent megtettem és feloldottam (nagy különbség, amikor már nem csak megoldasz és túlélsz, de feloldasz és eltüntetsz!), szóval ezen felismerés mentén elhatároztam, hogy én is Avatar mester leszek, és átadom mindazt, amit megtapasztaltam.
Hollandiában, amikor óhatatlanul is több száz ember ébredésének, kinyílásának vagyok tanúja, és bizony jó pár ember személyes csodájához magam is közvetlenül hozzájárulhatok, minden este hálát adok azért, hogy így élhetek. 9 csodálatos, intenzív nap alatt, minden megváltozik. És tartósan, valós eredményekkel. Végre nem csupán kurzusfüggőség alakul ki, nem egy közeget adunk, ahol védett körülmények között minden szép és jó. Mindig arra vágytam, hogy végre Budapesten is megcsinálhassak egy ilyen kurzust. Hogy elérhetővé tegyem azok számára, akiknek nem fér bele, hogy kiutazzanak (erre a mondatra még visszatérek majd). A sok-sok munka meghozta az eredményt, a holland (nemzetközi) Avatar mesterek engedélyével és aktív részvételével végre itthon is tartottunk egy igazi, hiteles, intenzív kurzust.
A 9 nap alatt mindenki újradefiniálta az „intenzív” szó jelentését. Minden kis Avatar megengedte magának, hogy felfedezze tudata működését, rálásson egója kis játszmáira, tudatosítsa és irányítása alá vonja félelmeit, játszmáit. Az 5-6. nap környékére gyönyörűen kitisztultak a mosolyok, már nem volt szükségük a hisztikre és játékokra, melyek szeparálták őket egymástól, már csak a felsőbb én, a valódi forrás lény csillogott szemükben. A leépítések, identitás kezelések után tiszta Forrás Lények ragyogtak a teremben. A könnyeket a felszabadult nevetés, a tudat felfedezésének csodája, a lét csodája váltotta fel.
Hálásan néztem őket. Kimondhatatlan hálát érzek, amiért tanúja lehettem mindennek. A Szabad Akarat valódi csodája, túl minden megfoghatón, amikor egy Forrás Lény dönt és teremt.
Drága Kis Avatarok! Köszönjük, hogy ott lehettünk, köszönjük, hogy ezt megtettétek magatokért és a Bolygóért. Hozzatok tudatosan döntéseket, éljetek szabad akaratotok szerint, saját döntésből, válasszatok szabadon hiteket, és érjetek el minden célt, amit magatokért és másokért kitűztük. Köszönjük nektek, hogy Hozzájárultatok Egy Megvilágosodott Bolygószintű Civilizáció Létrehozásához! (Contributing to an Enlightened Planetary Civilization ®)
Találkozunk a mesterkurzuson!
Szeretettel,
Andrea, Réka a szabadakarat.com csapata
Könnyed lépésekben
A Buddhizmus és az Avatar
A múlt árnyai
Minden testi betegségnek lelki oka van. Na és?!?
Az áldozati tudat
A Mont Blanc csodája
A hitrendszerek típusai
Útmutatás az élethez
A létezés alap-dilemmája
Avatar Együttérzés Projekt®
Van-e élet az Avatar után?
Amikor elfogadtam végre, hogy minden változik.
Mégis, mit képzelsz, ki vagy?
Az élet értelme
A mester és a tanítványa
„A világ az én visszatükröződésem”
Egy nézőpont az Avatarról
A Tudatos választás
Felemelkedni a tudatosság szintjére
Érjenek össze portáljaink! Tegyük aktívvá a Kulturális Kreatívizmust.
Szabadság. Szabadság!
A boldogsághoz vezető út.
A hála szavaival
Hiteink kezelése
Praktikus és titokzatos
Valós önismeret, valós változás
Poros hitek a gardróbban
A kisszerű elme
-
Folyamatosan szervezünk Avatar tanfolyamokat annak érdekében, hogy Te is megtaláld a neked legmegfelelőbb időpontot. Nézd meg a lehetőségeket és válassz.
Következő: 2012.2.25-3.04 - Tovább »