Az élet értelme
(részlet Frank Winking Gondolatok a valóságról c. könyvéből, az eredeti művet fordította Kocsis Ferenc)
1. MEGISMERÉS: A tanulás. Információk gyűjtése a külső és belső világról. A tapasztalatok szűrése, válogatása, feldolgozása, értelmezése, integrálása, elraktározása, majd a visszaemlékezés rájuk, az információk felhasználása és tovább adása. Ide tartozik a belső világ megismerése, értelmezése és újraértelmezése is, az emlékezés, az információk felhasználása a célok érdekében és a kreativitás.
2. VISZONYULÁS: A kapcsolat. Más létező részrendszerekkel, tudatokkal, entitásokkal való kommunikáció és kölcsönhatásban levés. A környezethez való alkalmazkodás és annak befolyásolása egyaránt. Célja az összeharmonizálódás és a viselkedésminták fejlesztése, illesztése a körülményekhez. A viszonyulást a megismerési folyamat támogatja és elkerülhetetlen a teremtés megvalósítása során. Ide tartozik a viszonyulás önmagamhoz is. A harmonikus (sikeres) kapcsolat alapjai: türelem, elfogadás, megegyezés, közös célok, kölcsönösség, változatosság. Főbb formái: munkatársi viszony, barátság, gondoskodás, szeretet, szerelem.
3. TEREMTÉS: Az alkotás. Ideák, vágyak, tervek, állapotok, kölcsönhatások és teremtmények létrehozása, megvalósítása, realizálása a megnyilvánulásban. A változás következménye a vágyakozás, az igény, mely a vágyott célok megteremtésére, a cselekvésre ösztönöz. Ennek főbb lépései: adatgyűjtés, mérlegelés, döntés (szándék), tervezés (formába öntés), kapcsolatteremtés, szervezés (viszonyulás), megvalósítás (kísérletezés), fenntartás, változatosságra törekvés, fejlesztés, alkalmazkodás, befolyásolás, befejezés, lebontás, és végül a pusztítás folyamata. Ez maga az élet, mely elválaszthatatlan kísérőjétől, a haláltól.
4. TÖKÉLETESEDÉS: A fejlődés. A tanulás, a kapcsolat és az alkotás tökéletesítése, javítása a végtelenségig. Az univerzumban a fejlődés minden lehetséges (és főként a teremtők számára kívánatos, vágyott) irányban állandóan folyik. A lényeg a megnyilvánulások fejlesztése, az új irányokba történő átmenet, az állapotváltozás, mindig a körülményeknek, a szükségleteknek és a céloknak megfelelően. A rendszerek fejlődése történhet befelé és kifelé. Befelé, mint az önteremtés, önmegvalósítás: az ideák integrálása, az alkalmazkodás, a kreativitás, az önmagamhoz való viszony és a harmonizáció, a lelki fejlődés. Kifelé, mint a szolgálat, uralom és gondoskodás: a kivetítések és teremtmények létrehozása, a befolyásolás, a másokhoz való viszony és harmonizáció, mások lelki fejlődésének elősegítése.